Meyer Arthur kiállítás

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Művészet Szeretők!

Engedjék meg, hogy rendhagyó módon először a LEVENDULA GALÉRIA -ról, annak lelkéről és motorjáról, Erzsébetről szóljak.
Bő egy év alatt immáron a kilencedik kiállítás megnyitóján vehetünk részt, olyan időkben, amikor sokan a túlélésért küzdenek, olyan időkben, amikor harc folyik a végeken, morális – szellemi – lelki harc.

Ilyen időkben a kultúra BÁSTYA.
Ilyen bástya a LEVENDULA GALÉRIA – itt elcsendesedhetünk, erőt meríthetünk.
Hitet, erőt, kitartást kívánok kedves Erzsó, hogy sokáig tarthasd e bástyát!

Szerepcserére kényszerültem, mely szerep megtisztelő, de bizonyos mértékben idegen számomra. Próbálok tehát megfelelni a felkérésnek és méltatni MEYER ARTHUR festészetét.
Amikor ennek a beszédnek a megírásán gondolkodtam, nehezen találtam a fonalat - mivel kellene kezdenem, mondjuk azzal, hogy a festő holland származású, festői lételeme a TÁJ – zárójelben jegyzem meg, így könnyű vagy nagyon is nehéz, ilyen hagyománnyal a háta mögött – mégis, tőle tudom, hogy nem szülőhazájában, hanem itt Gödöllőn Kastély-parkban festette első olajképét, éppen húsz éve.

Aztán kezembe került egy könyv, Hieronymus Bosch életéről és művészetéről, mely a következő idézettel kezdődött:
„Egy képet – vagy bármely más műalkotást – nem csupán érzékszerveinkkel és értelmünkkel fogadunk be, hanem - ki kisebb, ki nagyobb – tudatlanságunkkal is. És ebben rejlik a magunk része a félreértésekben.” R.H. Marijnissen
Ez az! Ezt kerestem.

Amikor Arthurt megismertem, láttam egy kis képét – egy erdő szélet ábrázolt, néhány fával – és ami megragadott, a festménynek visszafogottságában is gazdag koloratúrája. Emlékszem, azt mondtam, hogy szépek a mély zöldjei, a kékek, a barnák. Erre ő azt felelte, ez a kép siennával van alapozva – általában ezt használja – de csak umbrákkal van festve! Én hallgattam, úgy éreztem becsapott a szemem, megtévesztett a tudásom, félreértelmeztem a festői nyelvezetet. Sokszor vagyunk ezzel így, a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

Ma már tudom, ez így volt rendjén. Meyer Arthur festészetének jellemzője, hogy szimultán egyszerű és bonyolult, ahogyan a táj, ami inspirálja. Azt vallja:
„A holland hagyományokhoz hűen képeimen az ég és föld egyformán hangsúlyos. Mindig is varázslatos volt számomra látni az ég felhőinek formáit, színeit és visszatükröződését a földön.”
Mielőtt ezt az anyagot láttam volna, úgy gondoltam, csak általánosságokban beszélek festészetéről – de látva a képeket, úgy döntöttem, felhívom figyelmüket pasztell képeinek frissességére, a tájhangulatok pontos megfogalmazásaira.

A kiállítás – FELHŐK ALATT – címet kapta.
Középen láthatunk egy nagyméretű tájat, amely nemcsak a kiállítás megrendezése szempontjai szerint központi kép, hanem tartalmilag is. A festményen az égbolt karakteres felhői hullámzásukkal uralják az alant elterülő csendes, üres, messzeségbe nyúló tájat. Számomra azok a felhők, mint álarc, rejtik az üres tájnak végtelen gazdagságát.
Befejezésül, az égbolt másik nagy szerelmesétől, Antoine de Saint – Exupéry – től idéznék:

„Sejtettem, hogy amit keresek, a dolgok mögött rejlik. Úgy éreztem, némi erőfeszítéssel végre megértem, végre megismerem, és rabul ejtem.”
Kívánom Önöknek, ejtsék rabul a kiállítást!

A megnyitóbeszéd elhangzott 2010. március 27-én, Gödöllőn.





		Meyer Arthur kiállítás Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Művészet Szeretők! Engedjék meg, hogy rendhagyó módon először a LEVENDULA GALÉRIA -ról, annak lelkéről és motorjáról, Erzsébetről szóljak. Bő egy év alatt immáron a kilencedik kiállítás megnyitóján vehetünk részt, olyan időkben, amikor sokan a túlélésért küzdenek, olyan időkben, amikor harc folyik a végeken, morális – szellemi – lelki harc. Ilyen időkben a kultúra BÁSTYA. Ilyen bástya a LEVENDULA GALÉRIA – itt elcsendesedhetünk, erőt meríthetünk. Hitet, erőt, kitartást kívánok kedves Erzsó, hogy sokáig tarthasd e bástyát! Szerepcserére kényszerültem, mely szerep megtisztelő, de bizonyos mértékben idegen számomra. Próbálok tehát megfelelni a felkérésnek és méltatni MEYER ARTHUR festészetét. Amikor ennek a beszédnek a megírásán gondolkodtam, nehezen találtam a fonalat - mivel kellene kezdenem, mondjuk azzal, hogy a festő holland származású, festői lételeme a TÁJ – zárójelben jegyzem meg, így könnyű vagy nagyon is nehéz, ilyen hagyománnyal a háta mögött – mégis, tőle tudom, hogy nem szülőhazájában, hanem itt Gödöllőn Kastély-parkban festette első olajképét, éppen húsz éve. Aztán kezembe került egy könyv, Hieronymus Bosch életéről és művészetéről, mely a következő idézettel kezdődött: „Egy képet – vagy bármely más műalkotást – nem csupán érzékszerveinkkel és értelmünkkel fogadunk be, hanem - ki kisebb, ki nagyobb – tudatlanságunkkal is. És ebben rejlik a magunk része a félreértésekben.” R.H. Marijnissen Ez az! Ezt kerestem. Amikor Arthurt megismertem, láttam egy kis képét – egy erdő szélet ábrázolt, néhány fával – és ami megragadott, a festménynek visszafogottságában is gazdag koloratúrája. Emlékszem, azt mondtam, hogy szépek a mély zöldjei, a kékek, a barnák. Erre ő azt felelte, ez a kép siennával van alapozva – általában ezt használja – de csak umbrákkal van festve! Én hallgattam, úgy éreztem becsapott a szemem, megtévesztett a tudásom, félreértelmeztem a festői nyelvezetet. Sokszor vagyunk ezzel így, a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Ma már tudom, ez így volt rendjén. Meyer Arthur festészetének jellemzője, hogy szimultán egyszerű és bonyolult, ahogyan a táj, ami inspirálja. Azt vallja: „A holland hagyományokhoz hűen képeimen az ég és föld egyformán hangsúlyos. Mindig is varázslatos volt számomra látni az ég felhőinek formáit, színeit és visszatükröződését a földön.” Mielőtt ezt az anyagot láttam volna, úgy gondoltam, csak általánosságokban beszélek festészetéről – de látva a képeket, úgy döntöttem, felhívom figyelmüket pasztell képeinek frissességére, a tájhangulatok pontos megfogalmazásaira. A kiállítás – FELHŐK ALATT – címet kapta. Középen láthatunk egy nagyméretű tájat, amely nemcsak a kiállítás megrendezése szempontjai szerint központi kép, hanem tartalmilag is. A festményen az égbolt karakteres felhői hullámzásukkal uralják az alant elterülő csendes, üres, messzeségbe nyúló tájat. Számomra azok a felhők, mint álarc, rejtik az üres tájnak végtelen gazdagságát. Befejezésül, az égbolt másik nagy szerelmesétől, Antoine de Saint – Exupéry – től idéznék: „Sejtettem, hogy amit keresek, a dolgok mögött rejlik. Úgy éreztem, némi erőfeszítéssel végre megértem, végre megismerem, és rabul ejtem.” Kívánom Önöknek, ejtsék rabul a kiállítást! A megnyitóbeszéd elhangzott 2010. március 27-én, Gödöllőn.